Nem is gondolnánk, de ahhoz, hogy otthonunkban kényelmesen, illetve komfortosan érezzük magunkat, ahhoz a rengeteg dolgokra oda kell figyelnünk lakásunkban. Nagyon jó példa erre a műanyag ablakok, műanyag nyílászárók. Az ablakok, illetve nyílászárók esetében érdemes azokat leellenőrizni, hogy megfelelően zárnak e. amikor beköszönt a hideg időszak, akkor egy rossz nyílászáró rengeteg hideget, koszt, port, piszkot enged be lakásunkba. Sok emberben felmerülhet az a kérdés, hogy ezeket a nyílászárókat cserélni érdemes vagy megéri esetleg javíttatni őket. Nagyon egyszerű erre a válasz, igen érdemes őket javíttatni. Rengeteg pénzt lehet megspórolni a nyílászárók felújításával.

asd

Nyílászáró javítás

Tehát semmiképpen sem érdemes egyből ablakcserére gondolni. Az ablakok a legtöbb esetben javíthatóak, a régiek és az új típusúak egyaránt. Az ablak javítása jóval kevesebbe kerülhet, mint a cseréje és sokkal kevesebb felfordulással is jár. Ráadásul rossz nyílászárók esetén sem kell teljesen újat választani hiszen már ezek is javíthatóak. A javítást követően már szinte azonnal lehet érezni lehet az eredményt. Ezen kívül környezetvédelmi szempontból is előnyösebb az ablakjavítás, műanyag nyílászáró felújítás a cserével szemben.

Be kell látni, hogy korán sem mindegy, hogy  a hideg időszakban mennyit és meddig kell fűteni. A régi, rosszul szigetelő fa nyílászárók rengeteg hőt engednek ki lakásunkból, mi ezzel pedig lényegében az utca fűtéséért fizetünk. Ha szeretné elfelejteni ezt a sok feleslegesen kidobott pénzt, válassza a műanyag nyílászárókat!

A vintage az 1920-tól az 1970-es évek közepéig terjedő irányzat, mely kiterjed öltözködésre, kiegészítőkre és lakberendezésre is. Sokan hibásan, de összetévesztik a retro-val. A vintage kifinomult, letisztultságával szemben a retro vadabb, színesebb stílus. A vintage az utóbbi években kúszott be a köztudatba és vált népszerűvé, ami a romantika egyik típusának tekinthető. Ha kedveled ezt a stílust, de nem igazán tudod hogyan fogj hozzá lakásod, szobád átalakításához, akkor most figyelj! Lépésről lépésre végignézzük, hogy mik azok, amik elengedhetetlen tényezők a vintage hangulat kialakításához.

Vintage lakberendezés

Vintage lakberendezés

Bútorok

A stílusirányzat fő jellemzője a régi és új dolgok kombinálása. Bútorok tekintetében nem kell feltétlenül tényleg régi darabokra gondolni, hiszen rengeteg régies kinézetű új bútort lehet kapni, de az antikvitásokban is értékes kincsekre lelhetsz. Ha szereted aktívan kivenni a részedet a berendezésben és a bútorok kialakításában, akkor kapd el nagymamád régi székét, fesd le és kicsit koptasd meg.

A vintage másik jellegzetessége, hogy a tárgyakat nem a magától értetődő módon használd. Így válhat az imént említett székből éjjeliszekrény vagy esetleg egy bőröndből ruháskosár.

Kifinomult, lágy, pasztell színek uralkodnak leginkább. Nem szükséges egy egész csokornyi festéket megvenned, inkább válassz ki 3-4 világos színt és tedd ezeket uralkodóvá. A bútorok egyszínűek és természetes hatásúak. Mintákat leginkább csak a függönyökön, a bútorhuzatokon alkalmaznak, persze világos kivitelben. A textíliák virágmintásak, romantikus hatást keltenek. Anyaghasználatára a meleg színű fák, kosarak, természetes anyagok és cserepek jellemzőek, de ezek közé nyugodt szívvel be lehet csempészni egy csepp műanyagot is. Ezekkel az anyagkombinációkkal alakul ki a kellemes egyensúly a régi és az új között.

Kiegészítők

Nagyon népszerű a csipke, mint díszítő elem. Készíttess egy halvány rózsa- vagy barackszínű ágytakarót csipke betétekkel. A régi, akár helyenként néhány sérüléssel rendelkező nagy, vastagkeretes tükrök nagyban hozzájárulnak a vintage érzéshez. A falakra felakaszthatod akár nagyszüleid esküvői képét. Ez könnyen meg fog férni és jól fog mutatni a horvátországi nyaraláson készült fotóddal is. A keretek legyenek különböző színűek, sítlusúak és méretűek.

Ha meglátsz valamilyen kiegészítőt ne a színe alapján dönts, hiszen manapság már bárminek meg lehet változtatni a színét. A nőies, lágy, könnyed formákat keresd.

Öltözködésedben is átválthatsz romantikusabb stílusra. Ásd elő az ágyneműtartóból a régi masnis, fodros, virágos szoknyákat, blúzokat és kombináld össze a manapság legtrendibbnek számító farmereddel.

Padló

Elsőre biztosan felhúzod majd a szemöldöködet a következő mondatom láttán. Fesd át és koptasd a parkettádat fehérre. A világos színű padló és egy hozzápasszoló pasztell színű szőnyeg nagyon jól fog mutatni együttesen.

Annak, aki arra adja a fejét, hogy vintage stílusban rendezi be a szobáját, fel kell készülnie, hogy ez egy hosszú folyamat. Bizony egy-egy bútordarabért napokig, hetekig kutatni és piacról-piacra járni  kell. Rengeteg kreativitás és jó stílusérzék szükséges ahhoz, hogy vintage hangulatú lakást tudj kialakítani, és ne legyen az az érzésed, mintha egy túlzsúfolt bolhapiacon élnél.

Érdemes telepíteni kis gyümölcsfákat. Ezeknek több előnye is lehet amellett, hogy még szép látványt is nyújtanak. Képesek több oxigénnel megtölteni a közvetlen környezetet és zamatos gyümölcsök is teremnek rajtuk.

Kerítésekkel nem csak a telkünket lehet körbekeríteni, hanem kisebbekkel még a kerten belüli részeket is el lehet keríteni. Így a kert különböző funkcióit állató kis hangulatos részeket jól el lehet szeparálni egymástól. Nyilvánvalóan a fémkerítések a leghosszabb életűek, viszont a fakerítések otthonosabbá tudja tenni a kertet, illetve otthonunkat. Egyik nagy hátránya a fakerítéseknek, hogy fennáll a rothadás veszélye. A kerítéseket stílusát érdemes minden esetben a ház stílusához igazítani.

8085503_l

Parkosítás

Abban mindenki egyetérthet, hogy virágok nélkül a kert nem is kert. Nagyon fontos, hogy ha szeretnénk, hogy mindig virágokban pompázzon a kert, akkor érdemes télen,  tavasszal és ősszel nyíló virágot is elültetni. Persze a téli időszakra is kell gondolni, ezért nem árt, ha az örökzöldekről is gondolkodunk. Érdemes még minden évszakhoz más és más színű virágot ültetni.

Szökőkutakat is érdemes építtetni a kertbe főleg, ha szeretjük a csobogó patak hangját. Természetesen olyan helyen kell elhelyezni a kertben, ahol a legjobban tudna mutatni. Nagyon fontos, hogy ahova helyezzük oda kell vízellátás is.

Ha már a víznél járunk, akkor érdemes tavakat is létesíteni. Nagyon jó lehetőség a parkosításra. A tó felületén, akár egzotikus virágokat is lehet lebegtetni. Nagyon fontos, hogy legyen szűrőberendezés a tóhoz, hiszen a víz tisztaságára ügyelni kell. Nagyon praktikus, ha a tó körül még kisebb nagyobb lapos köveket helyezünk el, amik megakadályozhatják a föld vízbehullását.

Gondolnunk kell az esti időszakra is, ekkor a hangulatról az állólámpák nagyon jól tudnak gondoskodni. Aki nem szeretne állólámpát kertjében, annak sincs minden veszve, hiszen kis földbe szúrható világítótestekkel is remekül el lehet érni, hogy a kert este is hangulatos maradjon.

Érdemes a kertet még kisebb nagyobb kiegészítőkkel díszíteni, mint például kőszobrok, virágedények.

Manapság már számos anyagból válogathatunk, ha szőnyeget szeretnénk otthonunkba lefektetni. Oldalunk rendszeres látogató találkozhattak már ezzel a témakörrel, most azonban a különböző szőnyegváltozatokkal fogunk közelebbről megismerkedni.

1

Puha és tartós szőnyegek!

Mielőtt választanánk
Fontos, hogy a kiszemelt szőnyeg minősége kifogástalan legyen. Tisztában kell lennünk azzal, hogy lakásunk helyiségeibe más-más darabokra lesz szükségünk. Ahhoz, hogy a legmegfelelőbb szőnyeget tudjuk kiválasztani, mindig el kell olvasni a címkéket, amin részletesen le van írva az anyag összetétele és a mód, ahogyan ápolhatjuk azt. Olyan helyiségbe, ahol átlagos használatnak van – nappali, gyerekszoba – kitéve az anyag olyat válassz, ami 80% gyapjúból és 20% műanyagból áll.

Vásárlás előtt mindenképpen le kell mérni, a szőnyeggel borítani kívánt területet, ugyanis mint sok minden mást, általában ezt is négyzetméter áron árulják.

Kiegészítők
Alátétre lesz szükség abban az esetben, ha a szőnyeg nem habalátétes. Az alátét sok balesettől és bosszúságtól kímélhet meg minket. Hiszen lássuk be, senkinek nincs kedve naponta negyvenszer igazgatni a félrecsúszott szőnyeget. Ha lépcsőre tervezzük a szőnyeget, akkor nem habalátétre, hanem speciális párnázatot kell vásárolni, úgynevezett morzsagumit.

Tisztítás
AZ új szőnyeg általában szálfoszlányokat eregethet, amit kézikefével könnyedén el lehet távolítani. Ha úgy vesszük észre, hogy hosszú időn keresztül nem jelennek meg ezek a szálfoszlányok, akkor átválthatunk porszívóra, amire azért is szükség van, hogy ne rakódjanak le a rostszálak. Ha mosószerrel szeretnénk tisztítani a szőnyeget, mindig vegyük figyelembe a gyártó előírásait, és ha a lehet a foltokat azonnal távolítsuk el.

Axminster szőnyeg
Ez a szőnyegfajta a szövőszékről kapta a nevét, amelyen készítik. Azért különleges, mert a szövési technikájának köszönhetően a szivárvány bármely színét bele lehet szőni. Nappaliba és hálószobába is tökéletes választás lehet ez a felületén is változatos szőnyeg.

Berber szőnyeg
Régebben azokat a színezetlen, gyapjúból készült, hurkolt anyagokat hívták így, melyeket észak-afrikai berberek készítettek. Napjainkban viszont már minden színes, felületében egyenetlen és geometriai mintákkal díszített szőnyeget foglalnak össze ilyen gyűjtőnéven. Hatalmas előnye, hogy lényegében minden helyiségbe lefektethető.

Futó szőnyeg
Azok a szőnyegek, melyek 180 cm-nél keskenyebbek és legtöbbször folyosón, lépcsőn vagy közlekedő helyiségekben láthatóak. Rendkívül dekoratív látvány alakítható ki, ha több futó szőnyeget illesztünk egymás mellé.
Plüss szőnyeg
A bolyhok hossza 25 millimétertől kezdődnek és általában ennél csak hosszabbak szoktak lenni. Tapintásuk kellemes, selymes, puha. Nem érdemes lépcsőre és előszobába helyezni, mert a cipősarkak könnyen kárt tehetnek a szőnyegben. Mezítláb viszont utánozhatatlan az az érzés, amit egy plüss szőnyeg nyújt. Muszáj megemlítenünk, hogy ez a típus hamarabb koszolódik, mint egy átlag, rövid szálú fajta, és ha összegubancolódnak a szálak, nem nyújtanak esztétikus látványt. Ezek miatt érdemes drágább szőnyeget vásárolni, mert az olcsó darabok könnyen kopnak.

A loft minden lakás összefoglaló neve, mely eredetileg elhagyatott gyárépület, üzemcsarnok  volt. Legtöbb esetben egyetlen nagy alapterületű helyiségből áll, melynek igen nagy a belmagassága is. Jellemzői közé sorolhatjuk továbbá az óriási ablakokat, a felismerhető-üzemcsarnokokra jellemző- épületgépészeti megoldásokat, valamint a legnagyobb kényelemmel berendezett lakótér.

Lakberendezési stílus: loft

Lakberendezési stílus: loft

A loft-lakások népszerűségűnek kezdete egészen a XIX. századig vezethető vissza, pontosabban Párizsig. A hirtelen felvirágzó művészeknek nagy területre volt szükségük, alkotásaik létrehozására, később elhelyezésére. Így váltak az ilyen nagy stúdiók a szabadság szimbólumává.

Amerikában a két világháború között a nagyvárosok gyárépületeit illegális lakásfoglalók és éhező művészek szállták meg. Így vált jellemzően művésznegyeddé a New York-i SoHo. A ’70-es években megkezdődött a gyárépületek renoválása és lakhatóvá tétele immár nem csak hajléktalanok számára. Így indult meg a loft-lakások népszerűsége a keleti és a nyugati parton is egyaránt. Újabb lökést adott ezen lakások népszerűségének a különböző Hollywood-i filmek sikere. A Ghost, a Jóbarátok, a Szex és New York világszerte ismert műsorok és filmek voltak.

Európába csupán az elmúlt években férkőzött be a lakberendezés ezen formája. Leginkább kikötőkhöz tartozó csarnokokat tettek lakhatóvá például Londonban is. Csupán néhány évtizedre volt szükség ahhoz, hogy a régebben olcsó és lelakott csarnoklakások drágává és kelendővé váljanak. Sokak által irigyelt ingatlanokká nőtték ki magukat. A loft napjainkra igazi életstílussá nőtte ki magát, mely leggyakrabban a szingli nők, vagy gyermektelen párok kedvelt otthona.

Hazánkban egyelőre nem annyira elterjedt ezen otthonok használata, hiszen ez szokatlan és meglehetősen újszerű életformának számít. Ahogy említettük, ezek a lakások manapság igen borsos árúak, ez is hozzátesz lassú terjedésükhöz, hiszen Magyarországon más a fizetések aránya, mint Amerikában. Itthon kisebb az ilyen célra átalakítható gyárépületek száma is. A meglévő üzemcsarnokokat pedig olcsóbb lebontani, mint felújítani, hiszen olyan romos állapotban vannak. Ezen tények ellenére, viszont már megjelentek az első hazai loft-lakások, amik persze nem amerikai színvonalúak, de kezdésnek nem rosszak.

Ellentétben néhány lakberendezési stílussal a skandináv stílus igen is a legtöbb lakásban kialakítható. Sokan azt összekeverik ezt a stílust a minimalizmussal az egyszerűsége miatt. Pedig egyáltalán nem szabad a kettőt összekeverni. Az egyszerűség mellett a rendezettség és a harmónia is megtalálható benne. Hatalmas ablakok jellemzőek erre a stílus irányzatra, mivel ott van hogy hónapokig nem süt a nap vagy ha mégis, akkor csak nagyon rövid ideig. Nyilván az ilyen körülményeket valahogyan kompenzálni kell, ezt csak is a lakás berendezéseivel és a színekkel lehet elérni.

sd-2

Egyszerűség, kényelem, stílus otthonunkban

Csak a saját képzeletünk határozza meg, hogy otthonunkban hogyan is követjük ezt a stílusirányzatot. Erre a stílusra a természetes anyagok a leginkább a jellemzőek. Például a lámpák közül a papír lámpák kiválthatjuk a hagyományos csillárokat otthonunkból. Színek közül a talán a világoskék az egyik szín, amit ez a stílus képvisel. Ez a szín nagyon jól ki tudja hangsúlyozni a fekete-fehér színvilágot, ami ugyan úgy jellemző a skandináv lakberendezési stílusra. Ezek a színek  a fából készült bútorokkal remekül tudnak harmonizálni. Sokan azt mondanák, hogy elég unalmas a színvilága ennek a stílusnak, de pasztell színek hozzáadásával ez már koránt sem lesz igaz.  Nagy divat az amerikai háziasszonyok körében, hogy madártollakkal díszítik otthonukat, ezeket a kiegészítőket bármely hobbi boltban meg lehet találni. Ez kicsit giccses hatást is kelthet. Mivel a növények elengedhetetlenek a házunkban, így talán a kaktusz, ami ehhez a lakberendezési stílushoz a leginkább passzol is.

Puha padlószőnyegre lépni, mindig jól eső érzés. A nappaliba strapabíró és könnyen tisztítható szőnyeg szükséges. A gyerekszobába egészségügyi szempontok miatt, olyan szőnyeget javasolt rakni, ami természetes anyagokból készült.

smartstrand_main

Puha szőnyegre lépni, mindig kellemes érzés

Az előszobába pedig jellemzően a szennyfogó szőnyeg az elmaradhatatlan, mely általában szennytaszító anyagokból készülnek. Kültérben és szélfogókban főleg lyukacsos, folyadék áteresztő szerkezetűek, úgynevezett “alj nélküli” szennyfogókat célszerű elhelyezni. Ez azért fontos, mert a durva szennyeződést rázó és kaparó effektussal távolítja el a cipőkről, a csapadékot pedig a szőnyeg aljáig lefolyatja. Beltérben az aljjal ellátott szennyfogó szőnyegeket használjuk, mivel ezek óvják az alattuk lévő burkolatot. A tüskés aljjal ellátottakat pedig főleg padlószőnyegekre érdemes lefektetni.

A szennyfogó szőnyegek  csökkentik az elcsúszás veszélyét, tisztán és szárazon tartja a járófelületet. A hatékony szennyfogó szőnyegek nagyban hozzájárulnak a bejárati zóna takarítás költségeinek csökkentéséhez. Minél mélyebb és kevésbé sűrű szálszerkezetű a szennyfogó szőnyeg annál magasabb a tisztítóhatása. Ha a szőnyeg tele van, akkor már nem tud hatékonyan úgy mond “dolgozni”, hisz az apró homok szemcsék a nyomás hatására lassan-lassan szétroncsolják a szőnyeg anyagát. Fontos, hogy a szennyeződéssel teli tömődött szennyfogó szőnyegek gyakran, akár naponta többször is tisztítva legyenek.

Lakásunkon belül a nappaliban töltjük az időnk legnagyobb részét, ezert nagyon fontos hogyan is rendezzük be azt. A nappali pihenésre, kikapcsolódásra szolgál, ezért elsősorban kényelmes ülőalkalmatosságra van szükség. A két- illetve háromszemélyes ülőgarnitúra a legpraktikusabb, fotelokkal, székekkel, kis puffokkal és ülőpárnákkal kiegészítve. Ha a család szeret beszélgetni és nem elsősorban TV nézéssel tölti az idejét, helyezhetjük körbe az üllőgarnitúrát. Fontos, hogy a bútorok között tudjunk kényelmesen közlekedni. Az ülőgarnitúrát tehetjük egymással szembe, szétszórva a szobában. Erre szabályok felállítani nem lehet, ez az egyéni ízléstől függ már.

shutterstock_119752720 Small

A kényelem mindenek felett

Az ülőgarnitúra stílusát, formáját a lakás stílusához igazítsuk. Nem elhanyagolható szempont a megfelelő huzat kiválasztásánál sem, mennyire van kitéve igénybevételnek a bútor. Ha gyerekek is használják, netán kedvenc állatunkat is felengedjük a garnitúrára, akkor az legyen kopásálló és jól tisztítható.

A nappali bútorok fontossága témában  beszélhetünk még a könyvek, dísztárgyak, kazetták, italok, poharak elhelyezéséről. Polcokra, szekrényekre van szükség, de ma már a szekrénysor nem divat. Praktikusak és nagyon szépek a különböző méretű üveges vitrinek, melyeket belülről megvilágítanak.

Ha a fekvőhelyet is a nappaliban kell kialakítanunk és van elég helyünk erre a célra jobb, ha az ágyat  a szoba egy félreeső részébe tesszük, mivel a kihúzható kanapék nem elég kényelmesek állandó használatra. A fekhelyet díszpárnákkal tehetjük kényelmessé és mutatóssá.

Legyen néhány szervizasztal a garnitúra körül. Egyéb asztalokat is felhasználhatunk a szoba különböző részeiben. Ezek legyenek könnyűek, de ne boruljanak fel könnyen. Az amerikai konyhás nappalikban általában az étkezőasztal körül zajlik az élet.

Egy felmérésből az derül ki, hogy egy átlag magyar ember egy nap több mint 2 órát tölt tévé nézéssel. A tévék a háztatásokban leginkább a hálószobában, vagy a nappaliban kapnak helyet, de van olyan lakás, ahol minden helységre jut egy TV.

Az elektronikus eszközök, mint a mosógép, hűtő, mikró mind azért készültek, hogy életünket megkönnyítsék, munkánkat meggyorsítsák. Ezzel együtt a szórakoztató elektronika is háztartások nélkülözhetetlen részévé vált. A legtöbb házban van TV, DVD lejátszó, hifitorony, asztali számítógép vagy éppen laptop. A világ teljes népességének 80 %-a már okos telefont használ a mindennapjaiban, minden harmadik percben megcsörren egy mobil. Vajon tényleg ennyire függőnk a saját eszközeinktől? Elképzelhetetlennek tartjuk életünket TV, számítógép és mobil telefon nélkül?

A TV ideális helye otthonában.

A TV ideális helye otthonában.

És ezeket az elektronikai eszközöket hol tudnánk leginkább elképzelni otthonunkban? Nos, a mai kor vívmánya a sík képernyős TV, már egészen könnyű így bárhová be lehet illeszteni, akár egy falra is felfüggeszthetjük. Régen azonban, amikor még egy TV igen súlyos eszköz volt, ezért elhelyezése tervezést igényelt. A legtöbben az ágyban fekve szeretnek TV-t nézni, így nem meglepő, hogy a legtöbb készülék a hálószobában kap helyet. A második helyen a nappali áll, mert a közösen szeretnek TV-t nézni a családdal, barátokkal. Harmadik helyen a konyha áll, ezt a válaszadók azzal indokolták, hogy szeretik, ha főzés közben valami szól a háttérben, így esetleg nem érzik magukat annyira egyedül.

Korcsoportra bontva a 18-49 éves célcsoport TV nézési szokásait vizsgálta egy magyar intézmény. Üzleti szempontból az aktív korúak inkább a munkából hazaérve, este, vagy délután kapcsolják be a TV, ekkor is leginkább sorozatokat, filmeket esetleg hírcsatornát néznek. A reklámok nem befolyásolják a tudatos vásárlókat, esetleg kipróbálják a látott új termékeket, ha jó árban vannak. Ez a korosztály általában a nappaliban helyezi el a készülékét, és inkább sík képernyős tv-vel rendelkezik a 18-30 éves korcsoport. A délelőtti műsorokat nem nézik annyian, inkább a már nyugdíjas korban lévőknél szól többet a TV, van, akinél szinte egész nap. De a felmérésből az derül ki, hogy a magyarok nagyon tudatosan néznek TV-t, csak azokat a műsorokat nézzük, amit szeretünk. Napi szinten az aktív TV nézők 1-3 órát ülnek a készülék előtt. De van, aki nem is igazán kapcsolja be a televíziót, esetleg hétvégén megnéz egy-egy filmet, érdekesebb műsort.

A kisebbek van, hogy egészen korán 2-3 éves korukban már megismerkednek a televízióval, de ők még 15-30 percnél tovább nem ülnek a készülék előtt. Az időseknél van, hogy 12-16 órát is szól a TV. Érdekes adat, hogy a 4-12 éves gyermekek közül 3 %-nak van a szobájában is TV-je, ebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a kisgyermekes szülők tudatosan választják, meg mit nézz a gyermekük, és majd minden esetben szülői felügyelettel néznek a gyermekek TV-t. Ez azért fontos, mert ezek a gyermekek már tudatos TV nézők lesznek, csak akkor kapcsolják be a TV-t, ha tényleg nézni szeretnék.

A szabad információ áramlás korában a számítógépek, okos eszközök egyre inkább kezdik kiszorítani a TV-t. Természetesen egyelőre még nem beszélhetünk jól mérhető különválásról.

A függönyök megvásárlása többnyire egy lakás felújításánál a legutolsó dolog szokott lenni, sokan esetleg nem is gondolnak bele, hogy milyen esztétikai erővel is bírnak ezek a lakásberendezési kellékek.

Az ablakaink kettős funkcióval bírnak, először is természetes fénnyel látják el otthonainkat, és egyfajta elválasztásul is szolgálnak a kint és a bent között. Ezért nem mindegy, hogy milyen funkciót szánunk a függönyeinknek. Első lépésben gondoljuk át, milyen annak a szobának a hangulata ahová a függönyt szánjunk, milyen szín dominál a helységben, milyen színűek a kárpitok, látható falfelületek. Ezek esztétikai kérdések, hiszen a függöny színének, esetleg mintázatának illeszkednie kell a szoba hangulatához. Például egy fehér falú tágas nappali, antik stílusú bútorokkal többnyire nagy bordó virág mintával, és sötét fa színű bútorzattal. Ebben a helységben a barna és a fehér szín dominál, tehát ezeket számba véve egyértelműen egy feltűnőbb színű függöny illik, ami kissé tompít a szoba komor hangulatán. A klasszikus stílusnál maradva egy lágy krémszín, vagy tört fehér lenne a jó megoldás, természetesen, ha az ablak mérete engedi egészen a földig érő típust lenne a legjobb megoldás. De ha a cél a szoba hangulatának élénkítése, akkor szoba jöhet egy fűzöld vagy kivi zöld szín, esetleg narancssárga vagy lila ezek a színek feldobják a komor, ha hangulatot és illeszkednek a kárpitok, bútorok színéhez is. Fontos szempont tehát, hogy a szoba bútorzatának, és a kárpitok színéhez is illeszkedjen a függöny színe és anyaga.

Elegancia és stílus egy függönnyel

Elegancia és stílus egy függönnyel

Anyag tekinttében, ha nem sötétíteni szeretnénk mindenképpen lágy esésű függöny anyagot válasszunk például egy organza függöny tökéletes választás lehet. A legtöbb magyarországi üzletben széles kínálat és színvilág áll a vásárlók rendelkezésére ebből az anyagból szép és egyformán illik minden stílusba. Amennyiben sötétítőre is szükségünk lesz egyértelműen taft, vagy zsenília anyagok közül válasszunk. Modern stílusú otthonba tökéletes lehet egy egyszínű vagy hímzett taft sötétítő, még egy klasszikus stílusú otthonba flockolt taft anyag leget a legjobb választás. Ha igazán stílusosak szeretnénk lenni, akkor taft anyagból kiváló alkalmi ruha is készíthető, akár két legyet is üthetünk egy csapásra, ha úgy döntünk, hogy az anyagot előre vesszük meg.

Függöny anyagot mindig úgy válasszunk, hogy vegyük számba a karnis méretét. Nem az ablak, hanem a karnis szélessége a mérvadó minden esetben. Ehhez érdemes hozzá venni még egy métert a vágások, és a redők miatt. A szélesség függönynél sokkal fontosabb, mint a magasság, hiszen a függönyök általában redősek, így, hogy a redők létre tudjanak jönni szükség, van többlet anyag mennyiségre. A magasságot már az ablak magassága határozza meg, a sztenderd ablak méretek általában 180-250 cm körül mozognak egy nappali szobában, de a konyhai, fürdőszobai ablakok nyílván kisebbek. Abban a szobában ahol alszunk, mindenképpen gondolnunk kell sötétítésre valamilyen formában, hiszen az első napsugarak könnyen felébreszthetnek minket. A legdivatosabbak általában a földig érő függönyök, hiszen növelik a szoba belmagasságát, és eleganciát is kölcsönöznek a helységnek. Mivel építészeti szokás a fűtő testet az ablak alá tenni, így természetesen annak méretét is figyelembe kell venni. Nem szerencsés, ha a függöny rálóg a fűtőtestre, hiszen egyrészt csökkenti a fűtőértéket, másrészt a függöny melegíteni teljesen felesleges, akár még balesetveszélyes is lehet.

Függöny választásnál tehát a szoba hangulata, és a függöny konkrét célja kel, hogy mérvadó legyen. Igen széles kínálat áll rendelkezésre a különböző anyagú függönyökből, így elérhető áron találhatjuk meg az otthonunkba leginkább illő függönyt.